hétfő, május 24, 2010

A találkozó után ...

Tombolán nyert Zazálea nyereményen s vásárolt fonalaim.
Lassan de gyűlnek ám .)


A lányok nagyon ügyesek és helyesek!Én egyfolytában kapkodtam a fejemet mert számora minden újdonság.Talán többen néztek is,hogy minek ujjongok ennyire .) s csodáloznak a szemei.
Jó a személyes találkozás számomra nagy érték s becsben tartom.
Az idő amivel problémám volt, mert valahogy a homokórán gyorsabban peregtek a percek.
Lett volna még teendők szerintem .)
Kötőstársam felajánlotta a nyaralóját egy párnapos összejövetel helyszínére .) s ha addig tudom kicsit képezni magam az alapokból akkor én is szívesen elmennék!
Elárulom a kezdését az új kendőnek le kellett bontanom s ismét elkezdeni egyedül már itthon nem tudtam.
Talán én vagyok az egyetlen  a társaságban aki még nem tud köt :( de igyekszem és nem adom fel!
Másoknak talán érthetetlen de a röviditések számomra még hottentotta nyelven íródott .)
Angol nyelv tudatlanságomról meg nem is beszéljünk ...

Erikának és Adélnak köszönet a szervezésért,Zazáleának a kedves tomboláért :) nagy örömet szerzett vele!
Kötögető ismerőseimnek azért,hogy részvételükkel egy jó kis találkozó kerekedett ki.
Ildikónak, hogy potyautasként .) elkisérhettelek!
Jó volt találkozni Veletek!

Legyen szép napotok!

12 megjegyzés:

Anice kötős blogja írta...

A legközelebbire több erőfeszítést teszek, hogy találkozhassam veled is és elmegyek, ha ennyire mosolyogsz,újjongsz mint ahogy az írásod alapján is gondolom.

Annamari írta...

Szerettem volna ott lenni Veletek. Biztosan nagyon jól telt...

Mosolyrend Évi :) írta...

Anice,Krókusz én is sajnálom,hogy nem tudtatok eljönni.
Remélem legközelebb találkozunk .)
Fájdítsam még a szíveteket?

Mint tudjátok mindenki egy egyéniség ...
Ercsu kendői életben is szépségesek az egyik az én nagy szerelmem :)Tanításhoz is türelme van.
Ildikó olyan fehér,pille Lamináriát kötött első kendőnek hogy egy menyasszony díszévé is válhatna.
Moncsi óriás kendőkre képes.
Melinda és Bucilla a fonalak nagy Mestere nem csak festés de ismeretek,fajták terén is sok érdekeset meséltek s fonásbamutató is volt :)
Volt rengeteg különleges kézimunka,hímzés s húúúúúúúú holnapig írhatnám .)
Képzeljétek olyan sütik,sósak voltak!
A lányok a konyhaművészeti csodákkal is elkápráztattak minket!
De nem fájdítom jobban a szíveteket ...

bucilla írta...

Olyan jó volt ugye? Örülök hogy személyesen is találkozhattam veled Évi:) Nem lett izomlázad a sok tekeréstől? Én nem láttalak üres kézzel egyszer sem:)

Zsófimamája_Gabi írta...

ott voltam, és mégis olyan jó olvasni az élményeidet:))
Tényleg nagyon hamar elrepült az idő, bárcsak több lett volna belőle.

Irenka írta...

Micsoda finomságokkal tértél haza! És micsoda élményekkel! Alig várom, hogy bokros teendőim ritkuljanak (egy-két év) és én is Veletek tarthassak.

peony írta...

Sok jót hallottam a hétvégi találkozóról... ha van kedved(és Pets közelében vagy) csatlakoz hozzánk valamelyi szerdán, szívesen segítünk a kötésben (vagy a kendő elkezdésében!

peony írta...

A saját blogomba nem tudok kommentelni... de igen, találkozunk ma is. az aktuális találkozó részletei minden héten itt: http://bpcraftclub.blogspot.com/

Zsófimamája_Gabi írta...

Évi, valószínű, hogy nekem is vissza kell bontanom az eddigi művemet, mert "elvesztettem" a fonalat... már másodszor. Először megtaláltam a hibát, de most úgy érzem, egyszerűbb, ha elölről kezdem. Pedig már a 2. chartnál jártam...Így jár az, aki képfeltöltés közben próbál kötögetni:))

Mosolyrend Évi :) írta...

Sziasztok!
Végre idejutottam .)

Bucilla klassz volt s képzeld izomlázam se lett. :)
Gabi mint tudjuk jó társaságban rohan az idő .) mesélj mi lett a kendőddel?Bontás?
Irenka nagyon kedvesek a lányok s mindenkit nagy szeretettel fogadnak.Tehát "vehetjük" igéretnek a jöttödet?
Peony köszönöm szépen s amint lehet élek vele!

Kriszti írta...

Örülök, hogy találkoztunk a hétvégén. Sajnos én nem kezdtem el veletek a kendőt, mert új kendő kötésre nem voltam felkészülve. De majd Erikától kérünk legközelebb egy kis segítséget és elkezdjük.

zazálea írta...

Ne add fel, Évi, semmi okod rá, akinek van Kiri-je, az tud mást is! :o)
Jó volt együtt lenni, bizony... :o))
Puszillak!